Regionális konferencia a következő téma kifejtésére: Az európai ipari kapcsolatok jövője a közszolgálatban
Regionális konferencia a következő téma kifejtésére: Az európai ipari kapcsolatok jövője a közszolgálatban
2008. május 13-14. Bildungs- und Begegnungszentrum, Clara Sahlberg, Koblanckstraße 10, 14109 Berlin
Kedves Kollégák!
Szeretettel meghívjuk a kollektív szerződésről és a társadalmi párbeszédről szóló konferenciára, Berlinben, május 13-14-e között. Ez az első alkalom, hogy az EPSU regionális gyűlést hívott össze a kollektív szerződés kapcsán, és azt reméljük, hogy ezzel a jövőre nézve példát mutatunk a részletesebb megbeszéléseknek, valamint az olyan kulcsfontosságú témakörök megvitatásának, amelyek a szomszédos országokban lévő leányvállalatok irányelveit segíthetnek kialakítani. A konferencia mérete (+/- 40 résztvevő) is lehetőséget kell adjon a leányvállalatoknak, hogy részt vegyenek a vitákban.
A gyűlés tervezett programját mellékeltük. A végső verziót tartalmazó dokumentumokat rövidesen kiküldjük. A konferencia fő témái a következők lesznek:
A szektorális társadalmi párbeszéd hatékonyabbá tétele - a szektorális társadalmi párbeszéd kettős kihívása az európai szintű konkrét megállapodások rögzítésében és azok nemzeti szintű kivitelezésének biztosításában rejlik.
Kollektív szerződés irányítása - az EPSU már több éve próbálja fenntartani és tökéletesíteni az információáramlást a leányvállalatok között úgy, hogy megteremti az alapjait egy még hatékonyabb koordinációs irányelvnek. A szövetség számos irányelvvel rendelkezik az egyenlő munkabéreket, a munkaidőt, és az alacsony munkabért tekintve, és a leányvállalatok jelenleg egy új irányelven dolgoznak az életkor kezeléséhez. Hogyan biztosíthatjuk, hogy ezek nemzeti szinten is szem előtt legyenek tartva? A 2009-es Kongresszusig tartó időszakban a szövetségnek talán meghatározott kezdeményezésekkel is kellene foglalkoznia szektorális vagy határokon átívelő szinten?
A társadalmi párbeszéd és a kollektív szerződés jövője a közszolgálatban - ezt a vitát a 2007-es kollektív szerződésről szóló konferencián kezdeményeztük, bevonva a leányvállalatokat is, hogy kifejezhessék a véleményüket arról, hogy hol remélik az irányelvek koordinációját a következő öt 10 éves periódusban, a szektorok és az országok között.
További információ az EPSU Kollektív szerződés munkájáról: www.epsu.org/r/87
Ez lesz a második a három ehhez hasonló konferencia közül. Az elsőt Londonban tartottuk, a harmadik Rómában lesz (szeptember 9-10). A következő országok leányvállalataiból várjuk a delegáltakat a berlini gyűlésre: Németország, Ausztria, Franciaország, Luxemburg, Belgium, Hollandia, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Bulgária és Lengyelország.
Az esemény támogatása azt jelenti, hogy a résztvevők száma 40 körül limitált. A célunk, hogy minimum kettő, de négynél nem több küldött érkezzen minden országból. Kérjük, egyezzenek meg maguk között a regisztrációt illetően.
Kérjük, olvassák el a mellékelt gyakorlati információkat tartalmazó dokumentumot, és kérjük, a részvételi ívet legkésőbb 2008. március 12-ig szíveskedjenek kitölteni és visszaküldeni.
Kérjük, tartsák szem előtt a korai határidőtt a szobafoglaláshoz.
Üdvözlettel:
Carola Fischbach-Pyttel általános titkár
Felülvizsgált programvázlat (a dokumentum franciára, németre, csehre, magyarra, bolgárra és lengyelre kerül lefordításra)
Gyakorlati információs oldal (a dokumentum franciára, németre, csehre, magyarra, bolgárra és lengyelre kerül lefordításra) + utazási információ (angol és német)
Részvételi ív
Tájékoztató a szektoriális társadalmi párbeszédrıl a közszférában - kihívások és lehetıségek
Társadalmi párbeszéd (presentation)
Tájékoztató a fizetésekkel kapcsolatos európai vitáról
Collective bargaining in the public services - Country Profile (EN - FR - DE)


